Barion Pixel

Rólam

Dr. G. Kiss Orsolya, orvos, háziorvos, klinikai farmakológus, táplálkozástudományi szakember vagyok, fő érdeklődési területem a hatóanyagkutatás.

Nőként, anyaként többször szembesültem már felesleges plusz kilókkal, ezért úgy döntöttem, hogy Nektek és magamnak fejlesztek egy olyan diétát támogató rendszert, mely egészségünket megtámogatva segíti a plusz kilók lefaragását. Ráadásul négy gyermekünk melletti teendőimet ellátva, és a rendelőim közötti folyamatos ingázás mellett, sokszor nem jutott idő asztalhoz ülve elfogyasztani a főétkezéseimet. Ezért törekedtem arra, hogy egy instant megoldással álljak elő, mely megoldást jelenthet arra, hogy egy tápláló, egészséges, azonban mégis minimális kalóriabevitellel járó étkezéssel tudjuk szervezetünket élelemmel ellátni. Így állítottam össze a DotsDiet koncepcióját. Saját laktózintoleranciám indított arra, hogy vegán összetevőket használjak alapanyagként, illetve törekedtem a lehető legkevesebb allergén alapanyag bevonására. De emellett rendkívül fontosnak tartom a vitaminok szerepét is az étkezésben, ezért számomra egyértelmű volt, hogy vitaminokkal is dúsítsam a termékeket. A cukormentes étrendet követőkre is odafigyeltem, így lettek a termékek természetes édesítőszerekkel ízesítve. Merthogy a hatékonyság mellett az élvezeti értéket is szem előtt akartam tartani. A DotsDiet ízvilágának megalkotására egy komoly tapasztalattal rendelkező executive séfet kértem fel.

Tudatos döntés volt az is, hogy termékeink a hazai fejlesztés után magyarországi gyártók üzemeiből kerüljenek az üzletek polcaira.
Tarts velem egy egészségesebb, energikusabb, akár diétát is támogató életmód kialakításában!

Szeretettel ajánlom a DotsDiet termékeit! Pont Neked!
usercart
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram