Barion Pixel

A diétát és fogyást támogató módszer, Pont Neked!

május 25, 2022

Gondban vagy a diétával? Hiába próbálkozol bármivel, nem sikerül lefogynod?

Ahhoz, hogy sikeres legyen bármilyen próbálkozásod, az egészséges életmód mellett kalória deficitet kell elérned, csak ezzel fog beindulni a fogyás folyamata. Viszont erre a munka és család mellett nincs idő figyelni, kalóriát számolgatni. Ilyenkor annak is örülünk, ha gyorsan be tudunk kapni valamit, ami a kezünk ügyébe kerül.

Sőt, sokszor hiába marad el egy-egy étkezés, így sem sikeres a dolog. Ez nem is csoda, mert attól, hogy kihagyod például az ebédet, utána vacsorára viszont annyit eszel, amennyit nem szégyellsz, még nem lesz változás. Ráadásul este nem ajánlott sokat enni, hiszen ott lelassul az emésztésünk, mivel a szervezetünk már a lefekvéshez készülődik, ezért nem tudja úgy feldolgozni a bevitt kalóriákat, mint napközben, amikor az energiát is abból nyeri.

Van segítség, hogy ne maradjon ki étkezés!

A rendszertelen étkezések a diéták és fogyókúrák ördöge, nem segíti elő a folyamatot, ha nincs egy rendszeresség bennük. Viszont a rohanó életben sokszor nem könnyű beiktatni egy fél órát arra, hogy nyugodtan megebédeljünk.

Mostantól nem is kell!

A DotsDiet édes és sós porait kifejezetten ennek a problémának a megoldására találtuk ki, hogy Pont akkor tudj ebédelni, amikor és ahol Neked megfelel!

  • Akár a kocsiban, amíg egy másik meetingre tartasz,
  • Akár az irodában, mikor csak 5 perced van a következő találkozóig,
  • Akár az orvosi rendelőben, ahova sietősen indultál,
  • Akár az íróasztalod mögött, mikor nincs időd kiszabadulni a határidős munkák miatt!

Bármilyen helyzetre készen állnak, és több ízből is választhatsz, hogy a gyors és praktikus mivolta mellett finom is legyen!

Ha bővebben is érdekel a Dots porok „története”, akkor olvasd el előző cikkünket, amiben részletesen leírjuk, mik ezek és hogyan tudod használni őket!

Ez biztos egészséges?

100%-ban! Táplálkozástudományi szakemberként a Dots porok megalkotásakor elsődleges szempont volt számomra, hogy egy gyors leves vagy turmix elfogyasztásával is ugyan annyi tápanyagot biztosítsunk a szervezetünknek, mintha egy komplett ebédet fogyasztanánk el, sőt, attól lehet ez vitamindúsabb is!

Egy tál ételben nem koncentrálódnak úgy a vitaminok és ásványi anyagok, mint a Dots készítményekben. Ha pedig igazi vitaminbombát szeretnél, akkor egy citromos italport is elkeverhetsz a kulacsodban, amit nap közben is magadnál tarthatsz a folyamatos hidratáltság érdekében!

Minden egyes kis citromos italpor tasakban 500 mg C-vitamin és 160 mg D-vitamin található!

Mire jó a C- és D-vitamin?

A C-vitamin hozzájárul a(z):

  • Immunrendszer normál működéséhez az intenzív testmozgás alatt vagy azt követően.
  • Normál kollagénképződéshez, és ezen keresztül:
    • az erek normál állapotának, működésének fenntartásához.
    • normál csontozat fenntartásához.
    • a porcok normál állapotának, működésének fenntartásához
    • a fogíny normál állapotának fenntartásához.
    • a bőr normál állapotának, működésének fenntartásához.
    • a fogak normál állapotának fenntartásához.
  • Idegrendszer normál működéséhez.
  • Pszichológiai funkciók fenntartásához.
  • Fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez.

A D-vitamin hozzájárul a(z):

  • Egészséges csontozat fenntartásához.
  • Egészséges izomfunkció fenntartásához.
  • Normál fogazat fenntartásában.
  • Immunrendszer normál működéséhez.

Ha neked is eleged van a kapkodós és kicsit sem laktató ebédekből, akkor próbáld ki a Dots porok jótékony hatását!

Válassz csomagajánlataink közül, amiben nem csak akár egy hónapra előre beszerezheted az étkezést helyettesítő porokat, de egy shakert vagy kulacsot is választhatsz mellé, amiben magaddal viheted, és könnyedén elkészítheted őket út közben is!

👉 https://dotsdiet.hu/webshop/

Cikk megosztása:

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on pinterest
Pinterest
Share on linkedin
LinkedIn

Kapcsolódó cikkek

Ezek is érdekelhetnek

SIRHA BUDAPEST

2024.02.03. A DotsDiet nemzetközi mezőnyben is bemutatkozott 2024.03.05-07 között a SIRHA élelmiszeripari szakkiállításon. A Csak a mentes szervezésében épült közösségi stand szereplőjeként sikeresen építettük új kapcsolatainkat! Az egészséges táplálkozás életet menthet (tv2play.hu)

Elolvasom
Magnet Közösségi Házban vendégeskedtünk

2024.02.03. 2024. februárjában a Magnet Közösségi Házban vendégeskedtünk egy nagyon hasznos egészségnapon.

Elolvasom
Esküvő Classic

2024.02.03. Az Esküvő Classic kiállításon nagyon sok érdeklődő menyasszony kapott tőlünk hasznos tanácsot.

Elolvasom
usercart
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram